Hír - 28-an voltunk az Itt a patak túrán

Ragyogó napunk volt május 24-én, amikor is megtartottuk az Itt a patak részvételi biciklitúrát, mely a Kerekdomb Egyesület évadnyitó, valamint a diplomamunkám adatgyűjtésre szolgáló rendezvénye volt! Egy remek társaság, 2 szerelés, 3-4 esés, 6 és fél óra tekerés, 28 résztvevő, 34 km távolság és sok jókedv! 






Reggel 9-kor indultunk a Munkácsy Mihály utcai buszvégállomásról, sorra véve a patakkal kapcsolatos legfontosabb pontokat és kérdéseket. Simogattunk kecskét Varga Gyulánál, akitől házi kecskesajtot kaptunk úti csemegének, megcsodáltuk a hidasi panorámát, gyönyörködtünk a fenséges pipacsmezőben a Szarvas-dűlőn és az idilli legelőben a Pistályon.



A kamaraerdei tízórai után következett a kőérberki zúgó, majd meg is érkeztünk a rózsavölgyi Patak-partira, a Rózsavölgy Egyesület éves rendezvényére! Itt kisebb szünetet tartottunk, fagyiztunk, és élveztük a kellemes hangulatot, árnyékos pihenőt, a zenét, a nyüzsgést és a kézműves vásárt. Tovább haladva megnéztük a patak dunai torkolatát, biciklit szereltünk a nagy melegben, majd elindultunk visszafelé. A Duna-parti hűsölés-iszapolás után a Nagytétényi kastélyt érintve legyűrtük a diósdi emelkedőket, fagyiztunk egy utolsót, majd fél 4-re megékeztünk Törökbálintra.

Egy valóban tartalmas nap, amiért köszönjük mindenkinek a részvételt!

Kapcsolat

A diplomával kapcsolatos hírek itt: http://hosszuretipatak.blogspot.sk/
A Kerekdomb Egyesület további rendezvényei itt: www.kerekdomb.hu/
Rózsavölgy Egyesület honlapja itt: www.rozsavolgyegyesulet.hu/

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Esettanulmány - Veszprémi-Séd patak revitalizációs projektje

Esettanulmány – Rákos-patak

Interjú Koós Kolossal I.