Hír - Vízgyűjtő-területi Együttműködési Megállapodás 2010

A 2010. június 23-án tartott sürgősségi ülésen Budafok (az összehívó önkormányzat), Budapest Főváros, Újbuda, Budaörs, Törökbálint, Biatorbágy települések önkormányzatai és szakmai képviselői vettek részt és vitatták meg a Hosszúréti-patak revitalizációjának ügyét és lehetőségeit. Melynek eredményeképpen megalakult az Együttműködés a patak teljes vízgyűjtő területi rendezésére. A szándéknyilatkozat mellett más anyagi, egyéb vállalásra nem volt szükség. A jegyzőkönyv fontosabb részeit összefoglalva olvashatják itt.


A patak biatorbágyi helyzetével kapcsolatban keresgéltem az interneten, mire a Tájékoztatás folyó- és állóvizeink minőségéről, mederállapotokról, épített műveiről c. dokumentumban rábukkantam a 2010-es rózsavölgyi árvíz miatt kezdeményezett Együttműködési megállapodásra, melyhez a település a 179/2010. (12.09.) Öh.sz. határozatával csatlakozott! Ezt azért is találom érdekesnek, mert amikor a budaörsi önkormányzaton jártam, sem a lelkes alpolgármester, sem a települést az ülésen képviselő Muhits Ágnes nem említette ezt a számomra nagyon fontos információt.

Az indítványt végül minden a gyűlésen résztvevő település aláírta. Érdekes, hogy a teljes vízgyűjtő területi rendezésről van szó, Budakeszi azonban meg sem jelenik a meghívottak között. Remélhetőleg az összefogás célja valóban megvalósul, és egy új átfogó koncepció alakulhat ki, mely a folyó teljes hosszán megoldást nyújt a felmerülő problémákra és nem pedig a településeken külön-külön elkészített tervek kivitelezése valósul meg.

  • Németh Zoltán országgyűlési képviselő említi a regionális együttműködés problémás voltát, és az agglomerációs ingatlan értékesítéseket, melyek során megépülő lakóparkok és kereskedelmi centrumok a vízelvezetést nem oldották meg.
  • Szabolcs Attila főpolgármester szerint pedig csak az EU-s pályázatokban rejlik az egyetlen lehetőség.
  • Csenger-Zalán Zsolt megemlíti a záportározók tipikus problémáját, a tározók horgasztóként való hasznosítását. Ez egyet jelent a terület maximális vízszinten tartásával, tehát esőzés esetén már semmiféle tározó kapacitással nem rendelkeznek. Felvetette egy központi rádióvezérléssel működtethető zsiliprendszer kiépítését, mely az Együttműködés létrehozásával lehetővé válna. 
  • Nagyon fontos, amit Rácz Tibor említett a fővárosi csatornázási művektől, hogy a fejlesztések a Fővárostól támogatásától függenek, és hogy a rózsavölgyi lakosok ellene vannak bármilyen mederrendezési kísérletnek. Problémaként jelenik meg továbbá, hogy a főváros nem tud a hatáskörén kívül eső szakaszokon történő beruházásokról.
  • Budaörsön a beépítés előtti viszonyokhoz méretezett víztározók találhatók, mondta Muhits Ágnes. Jelenleg az Auchan mellettivel van probléma, melybe nem jut el a Bokros dűlői mellékágból a víz.
  • Turai István Törökbálint polgármestere elmondta, hogy a Pistály-réten tervezett víztározó megépítéséhez az összefogás anyagi támogatására lenne szükség. Ez a víztározó képes lenne felfogni a környező területekről érkező vizet, a településszerkezeti terv készen áll rá, de finanszírozni nem tudják.

A települések közötti társulás területfejlesztési célra létrehozható az 1997. CXXXV. törvény alapján.
Együttműködési megállapodással a települések megegyeztek arról, hogy a probléma csak együtt oldható meg, és erre összehangolt megoldást akarnak adni, melyet új struktúra tervvel, a településfejlesztési célok térségi összehangolásával, rendezési tervek kidolgozásával, pénzügyi terv előkészítésével és forrásfeltárással alapoznak meg.

Forrás

http://mno.hu/migr_1834/beruhazok_tettek_tonkre_a_hosszureti-patakot-240004

Megjegyzések

  1. Pázmándi Péter e-mailben jelezte hozzászólási szándékát, a következőhöz:
    "a rózsavölgyi lakosok ellene vannak bármilyen mederrendezési kísérletnek".

    Ezt szeretném itt közzétenni:

    Ez így nem igaz! Tudomásom szerint a Rózsavölgyiek közül nem kifogásolta senki a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség KF: 12435-13/99 számú határozatát, melyben környezetvédelmi engedélyt adott a Hosszúréti-patak vízrendszerének rendezésére. A határozat tételesen felsorolta az egyes szelvényekben elvégzendő vízrendezési munkákat.„

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Esettanulmány – Rákos-patak

Interjú Koós Kolossal I.

Esettanulmány - Veszprémi-Séd patak revitalizációs projektje